Azért nem foglalkozunk vele, mert “politizál”, “politikai indíttatású”, stb.

Mi a szart jelent az, hogy azért nem fogalkozunk valakinek a kérésével, követelésével, kommunikációs igényével, mert az politizál, politikai céljai vannak, politikai indíttatású a nyilatkozata? Azért, mert ez alatt a közlő fél azt mondja ki, hogy csak azért ez a véleménye, mert ő nem a mi pártunkon van, és semmi logikus, sem alátámasztott véleménye nincsen, minden motiváció nem erkölcsös, ellentétes minden valós vagy vélt jogos állásponttal, nem logikailag alátámasztot, nem tükrözi a nép véleményét, egyáltalán meghallgatásra sem érdemes, felesleges gond, amelyek ellen érvelni sem szükséges, mert olyan balgaság, amelyet meghallgatni sem kell. És akik ezt mondják, azok magukat büszkén mondják demokratáknak, a görög civilizáció folytatásának, ahol kialakult az, hogy a közbeszédet és a döntéseket hogy illik hozni. Ja persze ma lehet a görögök már inkább valójában török bevándorlók, migránsok, se szavuk se szavazatuk ne legyen.

Ehhez képest a pilitika “A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered. A politika szó magyar jelentése: közélet, ez értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny (aktív) vagy tétlen (passzív) politikát folytat.”

Ha most valaki politikai véleményt fejt ki, az az jelenti, hogy véleménye van. Amivel vitatkozni kellene. Nem vitatkozom vele, mert politikai véleménye van. Akkor vagy despota vagy diktátor akarsz lenni, és tojsz a demokráciára és politikára. Neked nem politika kell, hanem államuralom a nézetekben is. Per definíció. Ezen nem lehet vitatkozni, ez így van.

Lehet, hogy van modern értelme annak , hogy ez egy politikai üzenet, amikor úgy értjük, hogy ez nem alátámasztott, nem valós értékeken alapuló, nem valós táborok alapján meghozott álláspont, hanem egy előre felvett modell alapján született észrevétel. De ha a politika a közös dolgaink megbeszélése, akkor az aki odabasz egy “ez egy politikai üzenet” kifejezést, az a demokrácia parasztja, semmirekellője, eldobandó szégyenfoltja. Ha valakinek van egy érve, arra ellenérvelni kell. Ún. politikai diskorzusnak kell születnie. Ez alól természetesen lehetnek kivételek, amikor valaki fasiszta, náci, irredenta, antiszemita dumát nyom, ott nem kell vitatkozni, mert az nem a közbeszéd része, hanem a határa a köztörtvénynek és túlnyúl az elfogadható kommunikációs színvonalom. Olyan országokban, ahol elfogadható és valódi nyugati jellegű demokrácia van. Ja, hogy egyesek azt nem szeretik? Hát most vagy én, vagy ők változtatnak a stílusukon, vagy a lakhelyükön.

This entry was posted on June 25, 2020 at 12:26 am and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply


Warning: Undefined variable $user_ID in /data/web/html/boldiphishing/wordpress/wp-content/themes/fishlover/comments.php on line 47

You must be logged in to post a comment.