Már nem akarok facebookra írni, mert igazából csak emléknek akarom megőrizni a gondolataimat, nem akarok senkit meggyőzni. Meggyőződésem, hogy a mostani rohanás, hogy ki kell nyitni egyszerűen abból fakad, hogy a kormányzat nem tudja megállítani a gazdaság bedőlését és sokan vannak kilátástalan helyzetben. Azt is látni kell azonban, hogy lenne elég pénz a megmentésükre, csak azért nem akarják mert egyrészt nem akarják ideológiailag, mert mi munka alapú társadalom kell, hogy legyünk – hiába a sok léhűtő, másrészt nem akarják feladni a filozófiájukat, harmadrészt és talán ez a súlyosabb, gazdaságilag nemzetközi segítségeket kellene igénybe venni, hitel, bármi, és akkor már nem lenne OV a magyar világ ura, számonkérhető is lehetne. Tehát inkább dögöljön meg bármennyi magyar, de a hatalmat biztosítani kell. Örökre. Érdekes módszer, de visszaüthet. Visszaüthet, mert a nyitásokkal elszabadulnak a fertőzések. És mivel megint nem nem gondolják át a dolgokat, úgy gondolják, 1-2 hét múlva a halottak számából el fogják tudni dönteni, hogy minden oké-e. A rossz hír, hogy tömegesen a nyitás után inkább csak úgy 2 hét múlva fertőződnek meg, 1 hétig tünetmentesek és 4-6 hét múlva halnak meg. Tehát ha azt nézzük, hogy mi van a halálozásban, akkor egy május eleji nyitás hatását majd nézzük meg úgy kb 8 hét múlva. július elején, közepén. És aki akkor azt fogja mondani, hogy de hát ez valami hirtelen jött dolog, akkor annak nem lesz igaza. Mindenki maradjon otthon, nincs okunk a lazításra azon kívül hogy sokan a gazdasági kezeletlen válság miatt lassan éhenhalnak. De úgy emlékszem volt ember aki pár hete még azt mondta, hogy az emberi élet az első. Most viszont egy ideje ezt nem hallottam.
This entry was posted on May 2, 2020 at 3:05 am and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
Leave a Reply
Warning: Undefined variable $user_ID in /data/web/html/boldiphishing/wordpress/wp-content/themes/fishlover/comments.php on line 47
You must be logged in to post a comment.