Én magamnak hogy tippelem a fertőzöttek számát

Kiindulálsi dolgok: kínai adatok mind pontatlanok, hasonlóképpen az irániak, tehát abból mindent el kell felejteni. A fertőzöttségi adatok pontatlanok: Magyarországon, Amerikában és ennéll kisebb mértékben de mindenhol máshol is. Pl. bárhol, ahol nem tesztelnek eleget. Tehát az kályha maradhat Hong Kong vagy Szingapúr, ahogy annyit teszteltek amennyit lehet és az adataikat sem annyira hamisítják tálán. Itt kb. 1% a halálozás. Tehát ne arra fordítsuk a figyelmet, hogy a ferzőzöttek számából és a halottakból megállapítsuk a halálozást, hanem a halálozást tekintsük konstansnak, azon módosítások mellett, hogy ahol rossz az ellátás, vagy túl sok a beteg, ott rosszabb lesz, ahol meg kezdeti stádiumban van, ott még 1% sincs.
Ok. na akkor jön az időbeli eltolódás kérdése. Aki ma meghal, azt tipikusan 2 hete van kórházban és azelőtt 2 héttel fertőződött meg (itt nagyon sokat jelemt ha nem 2 hanem 3 vagy 1, de egyszerűen nincs adat)
Tehát 1 ember ha meghal, 1% fertőződséggel azt jelenti hogy négy hete 100 fertőzött volt aki terjesztette a kórt. (még fertőző volt)
Viszont az elmúlt 4-5 hétben az ellenintézkedések ellenére, és előtte is nagyjából a heti duplázódás, napi 1,1x (10% -os ) növekedés volt a jellemző a fertőzöttekben és az elhalálozottakban, exponenciális növekedés, az ellenintézkedések ellenére. Ennek mindenképpen le kell csengenie, vagy az ellenintézkedések miatt, vagy a sok fertőzött miatt, sok oka lehet, de most még nem tartunk ott, most amit látunk, lehet, hogy nem mai adat, hanem több héttel ezelőtti. Ezért van, hogy elbizakodottak a vezetők és úgy érzik még nem fog nagyságrendi ugrás következni. Ja, ha a most látott dolgokat ami 4 hete 18ezer fertőzöttnél volt nézik, de nem értik meg, hogy most 600 ezer magyar fertőzötött is lehet, és hogy azok nem ma betegek nagyon, hanem 2-3 hét múlva, akkor lehet mondani, hogy nem számítanak tömeges gondokra. Én számítok. Nem ezért mert én ellendrukker vagyok, hanem én megpróbálom a valóságot és a matematikát egyberakni, nem a jószándékomat.
Na tehát ha 4 hétig duplázódik egy fertőzés az 16x növekedés, de szerintem kerekítsük 20x-ra. Tehát ha meghal egy ember és 1:100 fertőzött halt meg, akkor 2000 ember volt fertőzött 4 hete abból aki ma halt meg. De itthon ugye még a halottak száma is kamu, nem tesztelik, nem veszik nyilvántartásba csak a teljesen evidens eseteket. Ez egy csernobil-párti logika, de ők akarják, legyen. Akkor nem 2000-rel, hanem 4000-rel érdemes megszorozni a halottak számát, hogy megtudjuk hány ember esett át a fertőzésen, és ebből 3/4 még új és fertőző megbetegedés a modellemben. Nem ennyi van, hanem az én matematikai modellem ezt dobja. Majd utólag mondja meg más, hogy ha én becsültem túl, de a mostani újságcikkek pár ezres fertőzöttségével ez azért nagyságrendileg más. És magyarázhat is pár mozzanatot az egészségügyben. Szóval ha mondjuk 189, akkor az 756 000 fertőzötted dob. És valóban, egyetértek Orbánékkal, ha ez duplázódik, akkor 3-4 hét múlva már olyan sok fertőzött lesz, hogy az kiteszi az ország jelentős részét és akkor már nem fog tudni duplázódni hetente. Lehet, hogy ezt tudósok a kormánynak is megmondták, sajnálatos, hogy az ország tudósait és állampolgárait is óvodásnak nézik, akik ne akarják honnan jön a télapó. ápr 20 750k , ápr 27 1,5 M , máj 4 3 millió, innen lelassul a terjedés de a halottak száma növekedése is még hetekig nő, úgy 3 hétig. aztán lelassulhat, de akkor sem kell még úgy gondolkozni , hogy megszűnik, mert innen kezd lelassulni és problémás lenni a dolog úgy, hogy tömegek nem fogják elfogadni a lezárásokat. Problémás lesz a nyár.

This entry was posted on April 19, 2020 at 11:03 pm and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply


Warning: Undefined variable $user_ID in /data/web/html/boldiphishing/wordpress/wp-content/themes/fishlover/comments.php on line 47

You must be logged in to post a comment.