Valami baj van velem

Valami baj van velem. Itt kellene örülnöm, hogy nyitunk, minden rendben, a számok lefele mennek, és minden jó lesz. De nem értem. Úgy értem, hogy nem értem, hogy pont olyan érzés, mint amikor bementem február elején a mekibe, hogy megeszem az utolsó bigmacemet, és néztem az embereket, hogy önfeledten kajálnak. Én meg úgy ettem meg a hamburgert, mint egy kivégzés előtt az utolsó vacsoráját az elítélt. Nem értem, itt vagyunk egy járvány közepén és nyitunk. Oké, gazdaságilag megértem. A vágyainkat is értem. Azt is értem, hogy nem bírják az emberek. Mégis, úgy érzem a vágyakat racionalizálva nyitunk, azt hisszük, hogy itt a járvány vége, miközben az dübörög. De nyilván nem nekem van igazam. Tehát hülye vagyok. Mert mindenki ellentmond nekem, tehát nekik kell, hogy igazuk legyen. De hogyan lehetséges az? Egyszerűen nem értem. Azért nem értem, mert amit mondanak, az hülyeség. És kik mondják? Mindenki. Hazánk legnagyobb felkent emberei. A miniszterelnök, aki szerint huzogatják a ruháját, de ő sietne nyitni. Akkor zártunk, amikor 18 ismert fertőzött ember volt. Akkor akar nyitni, amikor napi 21 detektált fertőzött volt, de úgy, hogy szinte senkit nem tesztelünk.
Na de. A számok nem hazudnak. Elvégeztünk 8000 tesztet és PCR-rel csak 2 aktív fertőzőre bukkantunk. Kiváló. Egy bajom van. Ez állítólag reprezentatív minta, tehát nem torzított. Viszont olvasom, önkéntes. Sokezren azt mondták, őket ne teszteljék. Ha én vírus gyanús lennék, be nem mennék egy kórházba tesztelésre. Sőt, házi tesztelést sem engednék, ne jöjjenek hozzám naponta rendőrök. 2 a 8000-ből. Máris más hangulata van. Olyan 3,6 röntgen hangulata.
Antitest teszt. Na ez már durvább eredményt ad, itt már a kormányzat szerint sem annyi a fertőzött amennyi, de nagyon jó az arány. Vagy rossz, mert nincs nyájimmunitás. Rossz? El kellene dönteni, azt akarjuk, hogy ne legyenek fertőzöttek, vagy az, hogy legyenek.
És akkor jön a rektor, az amelyik befertőződött olaszba’ vagy hol. Ja nem, az most kussol. De van másik! Arról beszél, hogy nem is járvány a járvány, tankönyvileg. Miért? Fertőzők vannak? vannak. Fertőzés van? Van. Akkor ez egy kurva járvány, miről beszélünk? Aztán jön a csodadoktor. Szerinte tök jó minden és júniusra foglalt már hotelt is. Good luck. Én szeptemberig mindent lemondtam, de biztos. Aztán jönnek a híradók. A számok csökkenek, pedig nyitottunk. Igen ám, nyitottunk másfél hete egy betegségre ami 1-2 hétig lappang. Oké, nagy előny, hogy az emberek maszkot hordanak és kevés a buli, nem járnak hüttébe az emberek – még -, de miért lenne olyan csodás a helyzet? Hát azért, mert megmondja nekünk a tisztifőorvos !!! – a magyarok immunrendszere lehet, hogy tényleg jobb mint másoké, mert itt a jó oltási programunk. Hát beszarok. Szíriusziak vagyunk, csoda immunrendszerrel, meg biztos a tokaji, meg a mélyszegénység okozza a csoda immunrendszert. Nem az történt, hogy a fertőzéseket megfogtuk a lezárással még éppen időben, de ha lazítunk, akkor tényleg megfuthat minden, de legalábbis folytatódik a dolog és kurva nagyot szívunk.
De van rosszabb. Tanzániában meg az ördög tudja hol tombol a járvány, és eközben még mindig jön konkrét szakértő, felkent doktor, fő-lófasz, aki elkezdi mesélni, hogy a jó idő miatt megszűnik a járvány. Értem én, hogy a fertőzőképesség csökken, de akkor ne szarozzunk, mondjon egy számot, R_0 rossz időben 3 jó időben 0,5 ? Na ilyet már nem mond, mert ez olyan ezoterikus kijelentés, mintha azt mondaná, hogy a magyarok kamillát használnak, a külföldiek nem, és lehet, hogy ez hat. Vagy a tokaji.
És soha, senki nem mondja be a tévében, hogy egy átlagos fertőzött hetekig tünetmentes és ha olyan beteg, akkor esetleg a fertőződés után másfél hónappal hal meg. Ezek az emberek 2-4 hét után jelentkeznek a kórházba, eszük ágában nem lesz bemenni a mocskos kórházba amíg nnem muszáj. Tehát a május 4. változások hatása majd júniusban látszódhat a statisztikákon. A lefele menő adatok nem biztos, hogy azt jelentik, hogy csoda történt, hanem azt, hogy később fogjuk csak látni a hatást.
Szóval itt állunk, ma még nem néztem a híreket. Szerintem egyértelmű, hogy nem egy platón vagyunk, hanem egy inflexiós ponton. Két dolog miatt, ebből az egyik a lazítások, a másik pedig a hírek. Amíg a tévében hírekben minden felkent profi vezető azt mondja, hogy lehet lazítani, a végén járunk és elmúlik, addig a hülyék nagyobb halmaza lazít és buliba indul. Olyanba, mint a hüttékben. De aki nekem utólag most azt mondja, nem lehetett előre látni, hogy mi lesz, az vesszen meg.
Vagy … velem van valami baj, örökös magyar pesszimizmus, értetlenség, nem látom a logikai láncokat, vagy túlbonyolítom. Ja és azt is olvasom, hogy balliberálisok akarták, hogy sok fertőzött legyen, de az okos miniszterelnök megvédett minket. És fordítva, most a ballibsik akarnak nyitni. Vagy zárni, vagy mindegy, de a lényeg, hogy most már a pártoskodók sem tudják, hogy mi van, de aki szerint a kormány nem tudja, hogy mit és miért csinál, az feltétlenül Gyurcsány és Soros embere. Ezt hámoztam ki tegnap a kommentekből. Na hát akkor mit és miért csinálunk? Ja, hogy azt nem mondják el a vezetők? Hát akkor biztos minden rendben van. Csak velem lehet a hiba.

This entry was posted on May 14, 2020 at 8:52 am and is filed under Uncategorized. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.