June 11, 2010

új curry

Kirpóbáltam egy újfajta curryt.

A trükk: hagyma-fokhagyma-gyömbér, 2-1-1 arányban kb., pirítani, rádobni a száraz fűszerek keverékét, picit pirítani, majd rádobni csirkedarabokat, paradicsomot (friss), paradicsomsűrítményt, sót, borsot, koriandert, főzni és kész.
A szárazfűszer-keverékben ami most volt: curry keverék (korma, nagycsarnokból), őrölt kömény, őrölt gyömbér, őrölt csili, cayenne bors, kb. ennyi. kellene még garam masala. A szárazfűszer mennyiség bődületes volt a kajához képest, 40 dekára három-négy evőkanálnyi. Jó lett. És őrült csípős.

April 7, 2010

mexikói sertés tokány

Hagymát olajon feldobjuk (kb. fél fej), üvegesen rányomunk egy adag, 50 deka sertéscombot csíkokban. Bors, só, marojanna, kevés petrezselyem. Vízzel és fehérborral öntögetve párolgatjuk, a bor max összesen 1-1,5 deci. Olyan 10-15 percig főztem-pirítottam-felöntöttem-pároltam, majd rázúztam vegyesen zöldborsót, kukoricát, répát, fagyasztottat. Tovább adtam rá vizet, worchestershire szószt, további borsot, petrezselymet, ja és pirospaprikát is amikor épp nem volt annyi lé. Raktam rá egy pici keményítőt sűrítésileg (kb. 1 kk). Bőven bántam az olajjal az elején, volt rajta rendesen olívaolaj.

Picit megéri pihentetni, vagy lassítani a dolgokat, hogy a sót beszívja a zöldség. Sós rizzsel tálaltam.

April 7, 2010

sertésmáj kockák zöldborsóval

1:1 sertésmáj és fagyasztott zöldborsó. Hagymát olajon megpirítok, kb. 2/3 fej 30-40 deka májra, majd a májkockákat rázúzom, kicsit később kell a zöldborsót, mert túlfőhet. Igaz, nagyok voltak a kockák ezért vagy 20-25 percig főztem, úgy értem, már a zöldborsóval együtt. Sót nem kell rárakni. Viszont mehet rá bors, majoranna, petrezselyem. Na ha a máj megpirult, felöntöttem kb. 1 deci vörösborral, egy kevés rummal (4cl), majd picit később jó 1 deci tejföllel. Innentől már csak pár perc. Sült krumplival, sóval tálaltam.
A májat előre nem áztattam be.

Nagyon jó lett, mert lágy lett, a tejföl eltűnt, a bor nem volt érezhető, a máj finom lágy és puha volt, szóval az egyik legjobb máj-verzió.

August 20, 2008

borjúborda

Sütöttem borjúbordát, kicsit túlspilázva, de még tanulnom kell, hogy letisztázzam.

80 deka, 4 borda borjút vettem, 4 bordányi szeletben. A bordákat borsoztam picit, mást nem.

Krumplit héjában sütőbe raktam (alsó-felső 200).  Gondolkoztam milyen mártás legyen és szerettem volna gombát csinálni, hátha a fiam eszik belőle egy kicsit betegsége ellenére. Ezért egy doboz konzervgombát használtam. A gombát pici vajon és minimális borssal megpirítottam egy teflonserpenyőben, félreraktam.

A mártáshoz vajat (úgy fél csomagnyi sózatlan) felöntöttem 2-2,5 deci fehérborral, majd hagytam felére sűrűsödni. Ettől persze savanyú is lesz, ennek utána kell még járnom. Mindenesetre egy 2 decis főzőtejszínnel öntöttem fel, sóztam, borsoztam és a későbbi pecsenyeléből öntöttem még bele. A savanyúságot kompenzálandó raktam bele egy barna kockacukrot, de ennél szofisztikáltabb megoldást fogom még keresni.

Amikor a szósz kész volt, belekevertem a gombát, így készült a gombás mártás.

Magát a húst úgy jó 1,5-2 percig sütöttem oldalanként kevés olajon serpenyőben. ekkor már a bordacsont színe három sávos lesz, alul felül átsül és középen kb. az alsó és felső résszel azonosnak látszik a nem átsült szín. A serpenyőből picit kivettem a bordákat pihentetni és kiöntöttem a pecsenyelevet, majd visszaraktam a bordákat 5 perc után, raktam rájuk egy-egy kis adag bacont és be a sütőbe.  Amikor kivettem a sütőből kb. 7 perc múlva, minden bordaszeletre raktam 1-2 kávéskanálnyi parmezánt.

Ezután tálaltam, parmezános borda, gombás szósz, héjában sült krumpli.

October 27, 2007

Zöldségkrémleves, zellereskrémleves

Vízhajtó hatású levest akartam főzni. Vagy sikerült, vagy nem. Fél zellergumót felkockáztam, egy nagyobb répát és két nagyobb fehérrépát szintén felszeltem. Beraktam főni vízbe, mondjuk kb. 1,5 liter, jól ellepi meg párologni is fog, ugye. Beleraktam egy kis fej hagymát is aprítva, meg egy nagyobb gerezd fokhagymát. Leveskockát raktam bele, egyet. Kellett még később egy kis só. Raktam bele még egy pici fehérborsot, szerecsendiót és egy pici vörösborecetet is. Plusz egy kevés petrezselyemzöldet. Belecsavartam még egy kevés citromot. Amikor kb. 50 percet főtt, átturmixoltam és átpréseltem szitán. Felöntöttem kb. 1 deci tejszínnel és egy kicsi vízzel, így főztem tovább. Itt már pár perc elég, közben csináltam pirított kenyérkockákat, egy kis újhagymát felaprítottam és egy kis zellerzöldet is, ezek a díszítésnek, feltétnek voltak felhasználva.

October 13, 2007

részeges csirke kínai tésztával

2 csirkemellet 4 fele vágtam, picit klopfoltam, hogy egyenletesebb legyen. Tényleg csak picit. egy magasabb fedős főzőbe raktam olaj fölé, előtte befűszereztem (metró kínai ami főként petrezselyem és paprika, meg “hot stuff” new orleansból, sóval stb. szóval sima fűszerek). Ráraktam kb. 20-25 deka laskagombát nagyobb darabban. Raktam rá valamennyi “ízvarázst” (keveset, ez ad bele sót), továbbá zellert és majorannát. Plusz 1,5 deci víz és 1,5-2 deci bor. SauvignonBlanc, nyakas. Továbbá leheletnyi mustármagot is. Plusz persze egy kis worcestershire (wuster) szószt, és rákszószt (só helyett is). Főzögettem vagy 10 percig fedő alatt. Utána fedő nélkül. Nem főtte el a levét eléggé, ezért átöntöttem egy 24cm-es fémnyelű rozsdamentes csodába. Tovább főztem kb 10-20 percig. Amikor kezdett végre zsírjára főni, felöntöttem még borral. Meg cherryvel is picit. Végül amikor elég kevés leve volt, levettem és kész.

Köretként kínai tésztát csináltam. vifon “double happy brand” szlovákiából származó tojásos tészztát használtam, 3/4 adagot. Felforraltam 4-6 deci vizet, ráöntöttem egy jénaiban és hagytam 5-10 percre. A tésztát leszűrtem szűrővel. Felvágtam egy nagyobb répát juliennre, finom kis csíkokra. egész sok répát. Olajat, egész sokat raktam egy vokkba, meg a répát, meg sima szójaszószt. Szlovákot. Aztán rá a tésztát. Zutty. És  rá a gombás jó minőségű sötét szójaszószból, plusz rákszószt egy picit. Príma. Max hőfokon nyomom a vokot mindig, mert az úgy jó. Sült is a tészta, két kézzel villával és fakanállal emelgettem-kavargattam, vártam is közben 10-20 sec-eket, hogy piruljon. Príma színe kezdett lenni, 2-4 perc után lehúztam és megkóstoltam. Hát: Príma.

A köret és a kaja egyébként nem teljesen való egymáshoz, de jót ettünk és ez a lényeg.

October 13, 2007

csicseriborsó-krém

Csicseriborsót beáztattam egy napra. Felduzzand min., 50%-kal. Megfőzöm a csicseriborsótborsót, kb. 2x vízmennyiség mellett. Én sokáig főztem, kb. 1:20 percig. Más receptek sokkal kevesebbet mondanak. A vízbe raktam sót (eleget) .  Mixerrel összedaráltam, hosszú ideig, alaposan, és 1,5 citrom levét adtam hozzá. Kész és príma köret mindenhez. A citromtól savanykás, görögös.

June 8, 2007

resztelt máj resztelés nélkül (mi az?)

Egy nagy fej hagymát nagyobb darabokra pucolok, kb. két mélytányér mértékben sertésmájat kisebb csíkokra kockázok, de volt már, hogy vastag maradt és finom. Tejben áztatom be fél órára. A tejet vízzel többször jól lemosom. A hagymát olivaolajon pirítani kezdem, mielőtt fonnyadna, elkezdem a főzést. Legutóbb rögtön ráraktam 1,5 evőkanál lisztet, amitől persze kezd leégni, ezért kell a jó edény plusz hamar rárakni a májat. Ez nem lenne elég, felöntöttem vörösborral (kb. 1 deci), és felkapargattam a lisztet. Minek így a liszt? Nem tudodm, de rosszabb nem lett. A lényeg, hogy így a vörösborban fő igazából a cucc, de ettől még jó lesz. No, most hogy fő, rárakok egy kis vegyes steakborsot (durván őrölt vegyesbors), kis majorannát, sót viszont nem rakok. Az egyensúly végülis a máj keserűsége, a sózás a végén, a savanyúnak a máj és a bor, édesnek a hagyma, onami meg jó kérdés, de picit a máj, picit a fűszer. Még a boron főzve rárakok pirospaprikát, de csak a felét (1 kávéskanál), mert a többi akkor kerül rá amikor a levet elfővi. Ez is bekövetkezik előbb utóbb, ekkor már serceg, kezd leégni. Rárakok egy kis pirospaprikát és felöntöm icipici borral, ez fogja a végső krémességet beállítani, ennyire lesz híg. Épphogy beforralom vagy lehúzom közben, vagy bárhogyanis, mert már jó. Sós vízben főtt újkrumplit felnégyelek, rárakom a májat és készen is vagyunk. A tejben áztatás kiveszi a máj erős ízét a többi meg összehozza. Sokkal jobb májat még nem ettem… (végülis elég olcsó a máj, lehet hogy csodákra nem képes, de nem feltétlenül híg a leve…) Még egy: A tálaláskor kell alaposan sózni, és nem maradhat véres a máj a sütés-főzés végére.

June 6, 2007

pulykasült fonnyasztott paradicsommal

3/4 fej hagymát és 4 paradicsomot megpucolok, a hagymát nagyobb darabokra vágom, a paradicsomot nagyobb cikkekre.  Fémfüles serpenyőben olivaolajon a hagymát pirítom, majd rászórók egy kávéskanál cukrot. Ráöntök fél deci fehérbort és kb. hasonló sherryt továbbá 2 nagyobb gerezd fokhagymát és a paradicsomot. Megszóróm még egy kávéskanál cukorral, sóval és bazsalikommal. Ha kezd fonnyadni, (és a lé elfogyni) átrakom 300 fokos felső (infra) sütőbe. Ha kezd összeesni, kiveszem és rárakok egy kicsi (5dkg) feta sajtot.  Rizst főzök, pulykamellet sajttal kisütük és a három összetevőből összeállítom az étket.

May 6, 2007

Holstein hús

Sertés karajt használtam csont nélkül. Kicsit kiklopfoltam, éppen csak. Sóztam, picit borsoztam és lisztbe hempergettem. Olajon kisütöttem, pici Metro mexikói fűszerrel vadítottam.. Fontos a viszonylag kevés olaj. A húst kiszedtem, a maradék olaj + perzsanyagra vajat raktam és fehérbort, csipetnyi vörösbort és befőztem. Az olajon 2 szelet bacont is megsütöttem.
Eközben megsütöttem pár tükörtojást. Végül sült krumplira raktam a húst, rá egy kis sütőlé, majd a tojás, egy kis sült bacon. Savanyúsággal tálaltam.

Feleségem értékelése: 7 pont.